| Mielőtt kimondja a boldogító igent... |
Az alábbiakban olyan információkat gyűjtöttünk össze olvasóinknak, melyek reményeink szerint hasznos információkat tartalmaznak azoknak, akik most tervezik a „boldogító igent”
|
1.) Helyszín kiválasztása
Fontos, hogy a jegyespár elképzeléseinek megfelelően megtalálják az esküvő befogadására maximálisan legalkalmasabb helyszínt. A helyszín helyes megválasztása döntő fontosságú az esküvő sikerét illetően, illetve behatárolja lehetőségeinket. Az esküvőre szánt összköltségvetés tudatában alaposan mérlegelni kell, hogy milyen helyszínek jöhetnek szóba, hiszen akár a teljes költségvetés egyharmadát, vagy akár a felét is elviheti a helyszín és vendéglátás, ill. az ahhoz kapcsolódó költségek. A helyszínválasztás sohasem cél, hanem eszköz, amelynek legfőbb feladat, hogy az esküvő végső célját a legmesszebbmenőkig segítse. |
 |
|
 |
2.) Ültetési rend
Az elegáns esküvők ma már elképzelhetetlenek előre tervezett ültetési rend nélkül. Ennek természetes velejárója az ültető kártya, vagy a névre szóló menükártya elhelyezése az asztalokon. A kártyák egyben az esküvői dekoráció koncepciójának szerves részei, hasonlóképpen, mint a virág-, papír-, vagy lufi dekoráció.A különböző helyiségeket esküvő esetén tábla vagy körasztalokkal ill. ezek kombinációjával szokás berendezni. A táblaasztalokkal U, T, fésűs, vagy nap alakú berendezések lehetségesek.
|
 |
3.) Meghívók
Néhány idézet a teljesség igénye nélkül:
Megfogom kezedet,
S megígérem Neked,
hogy az élet rögös útján
végig elkísérlek.
Boldogok leszünk majd,
hisz én is szeretlek.
Amíg a szívem dobog,
hozzád mindig hű leszek.
/vőlegény neve/
|
 |
Az élet rögös útján
nekünk találkozni kellett,
hogy hitben, szeretetben
éljünk mi egymás mellett.
Fogd meg hát kezemet,
és én veled megyek,
Reád bízom magam,
mert nagyon szeretlek.
/menyasszony neve/
Az idő túl lassú azoknak, akik
várakoznak, túl gyors azoknak,
akik aggódnak, túl hosszú azoknak,
akik szomorkodnak, túl rövid
azoknak akik örvendeznek,
de azoknak, akik szeretnek,
az idő örök.
(Henry van Dyke) |
Tanúm legyen a föld, az ég, a tenger,
a sok madár, a hal és minden ember:
Neked adom szívemet, senki másnak,
életemet még mellé ráadásnak !
(Rabindranáth Tagore)
Hiszem, hogy egymást szeretve,
egymást megértve, könnyebb lesz élni,
s bármi sors állna is elénkbe,
a boldogságot el fogjuk érni.
(Ady Endre) |
 |
 |
4.) Esküvői ruha
Esküvőnk szervezésének talán legszebb, ám egyben egyik legnehezebb feladata is a ruha kiválasztása.
A ruha már csak a formáját tekintve is több stílus közül választhatunk: lehet klasszikus vonalú, romantikus, vagy akár modern is. A szalonok szebbnél szebb ruhákkal várják a menyasszonyokat. Válasszunk ki közülük néhányat, ahová elmegyünk és megnézzük a kínálatot. A szalonok címe és elérhetősége megtalálható a magazinokban, melyekben hirdetnek, de az Internet adta lehetőségeket mindenképp használjuk ki. |
Emellett érdemes barátnőink, rokonaink tanácsaira is hallgatni, az ő tapasztalataik segítségül szolgálhatnak a szalon kiválasztásánál. Érdemes megkérni valakit, hogy kísérjen el minket, hiszen egy külső szemlélő sokat segíthet a ruha kiválasztásában. Fontos, hogy bízzunk a tanácsaiban és merjünk hallgatni a véleményére. (Egy régi babona szerint a vőlegény nem láthatja az esküvő előtt menyasszonya ruháját, mert az nem hoz szerencsét.)
A ruhával együtt érdemes kiválasztani a kiegészítőket, a fátylat, fehérneműt, táskát, cipőt stb. Van olyan szalon, ahol a kiegészítőket meg kell vásárolnunk, de sok olyan is van, ahol ki is kölcsönözhetjük őket. |
 |


|
5.) Dekoráció, virág
A csokornál fontos, hogy a menyasszonyi ruha színe és a csokor ne legyen egyforma, így mindkettő érvényesülhet. Ne feledjünk dobó csokorról gondoskodni, ha a menyasszonyit meg szeretnénk tartani! A csokor kényelmes is legyen! A menyasszony a csokrot, akár órákig is kézben tartja. Emellett ne legyen túl nehéz, se szúrós.
A szülőköszöntő csokrokról se feledkezzenek meg! |
 |
A POLGÁRI HÁZASSÁGKÖTÉS
Tervezett esküvőnk előtt nem árt tájékozódnunk arról, hogy a polgári házasságkötés milyen feladatokat ró ránk.
|
| Várakozási idő
A Magyar Köztársaság törvényei a házasságkötést megelőzően harmincnapos, úgynevezett várakozási időt írnak elő. A házassági szándékot ennek figyelembe vételével jelentsük be az anyakönyvi hivatalban, illetve jelöljük ki az esküvőnk tervezett időpontját. (E kötelességünknek - a házasságkötések magas száma miatt -, nem árt akár hónapokkal a házasságkötésünk előtt eleget tennünk.) A harmincnapos „várakozási idő" alól egyébként egyes esetekben - a menyasszony igazolt terhessége, esedékes külföldi munkavállalás stb. - felmentés kérhető, illetékbélyeggel ellátott formanyomtatvánnyal.
Minden nagykorú és cselekvőképes magyar állampolgár külön engedély nélkül házasságot köthet, míg a 16. és 18. életévük közötti fiataloknak ehhez gyámhatósági engedély szükséges. (Ez beszerezhető az állandó lakóhely szerinti gyámhatóságon.) Magyarországon 16 évesnél fiatalabb állampolgár nem köthet házasságot, s ugyanez vonatkozik az egyenes ági rokonra, illetve az örökbefogadóra és az örökbefogadottra.
A polgári házasságkötéshez a következő okmányok és igazolások szükségesek: személyi igazolvány, születési anyakönyvi kivonat, valamint nyilatkozni kell, a házasulandó felek családi állapotáról. Az elvált személyeknek be kell mutatniuk a jogerős valóperi ítéletet vagy a válás tényét tartalmazó anyakönyvi kivonatot. Állandó külföldi lakóhely esetén az érvényes magyar útlevél bemutatása is szükséges.
Amennyiben a házasulandó felek egyike külföldi állampolgár, neki is be kell mutatnia az útlevelét vagy a letelepedési engedélyét, a születési anyakönyvi kivonatát - s annak hiteles magyar nyelvű fordítását -, valamint egy igazolást arról, hogy saját hazája törvényei szerint házasságot köthet. (Ez utóbbi tanúsítvány beszerzéséhez a házasulandó fél hazájának budapesti képviselete minden esetben segítséget nyújt.) Amennyiben magyar állampolgár kíván külföldön házasságot kötni, úgy az illetékes közigazgatási hivataltól be kell szereznie az ehhez szükséges tanúsítványt. Az eljárást a lakóhely szerinti anyakönyvi hivatalban kell kezdeményeznie.
Lehetőség van arra is, hogy a pár az általuk választott helyszínen tarthassa meg a polgári szertartást. Sőt bizonyos településeken és rugalmasabb kerületekben házhoz is megy az anyakönyvvezető. Természetesen az ilyen jellegű szolgáltatás igénybe vétele plusz anyagi terheket ró a házasulandókra.
A hagyományos polgári szertartás részei
1. rész: Bevonulás
2. rész: Művészeti rész
3. rész: Anyakönyvvezető hivatalos beszéde
4. rész: Gyertyagyújtás, gyűrűhúzás, aláírás
5. rész: Szülőköszöntő
6. rész: Művészeti rész
7. rész: Anyakönyvvezető köszöntő beszéde
8. rész: Pezsgőzés, gratuláció
A szertartás alatt szóló zene:
1. Bevonuló zene: a bevonulás alatt szól
2. Középzene: a gyertyagyújtás, gyűrűhúzás, aláírás és ha van, akkor a szülőköszöntés alatt szól (általában halkan szól, 5-6 perces kell legyen, lehetőleg szöveg nélkül)
3. Záró zene: a pezsgőzés és a gratuláció alatt szól |
|
|
TEMPLOMI ESKÜVŐK
KATOLIKUS ESKÜVŐ
A keresztényeknél a házasság szentség, az Isten emberek iránti szeretetének jele.
A menyasszony és a vőlegény visszavonhatatlan akarat nyilvánítása, mellyel elfogadják egymást a házassági kötelék alapján.
Mi a teendő, ha katolikus vallás szerint akarunk esküdni?
Minden katolikus templomban vagy kápolnában lehet házasságot kötni, Az állandó lakhely szerinti plébánián kell jelentkezni a házasságkötésre. Az egyik partnernek római katolikus vallásúnak kell lennie az egyházjogi értelemben mindkét partnernek nőtlennek, hajadonnak vagy özvegynek kell lennie.
Amikor a plébániájukon jelentkeznek, előre kell közölni, ha van egy pap, akihez ragaszkodnak, hogy ő eskesse őket, illetve, hogy melyik templomban vagy kápolnában szeretnék megtartani az esküvőt.
A katolikus házasságkötéseknél szokásos a házassági tanácsadáson való részvétel. Ilyenkor megbeszélik az egyházi szertartás részleteit, és némi jó tanácsot kapnak útravalónak.
|
 |
Milyen igazolásokra van szükség az esküvő bejelentkezésénél?
- keresztlevél
- érvényes személyi igazolvány
- amennyiben más kerületben szeretnének templomban esküdni, egy elbocsátó iratra van szükség attól a kerületi plébániától ahol laknak.
Ha az egyik félnek volt előzőleg polgári esküvője:
- ennek a házasságnak az iratai
- ennek a házasságnak a felbontását igazoló iratok
Ha egyik fél özvegy:
- az elhunyt házastárs halotti anyakönyvi kivonata
Ha a halotti anyakönyvi kivonat helyett csak állami holttányilvánítási okirat van, az érseki egyházmegyei hatósághoz kell folyamodni egyházi holttá nyilvánításért.
Ha az egyik félnek volt előzőleg templomi esküvője:
- az egyházi esküvő iratai |
| REFORMÁTUS ESKÜVŐ
A református egyház felfogása szerint nem „református esküvőről” hanem házasságot megáldó református istentiszteletről kell beszélnünk. A református istentisztelet keretében megáldott házasságot nem az egyház köti meg a templomban, hanem a házasfelek előzőleg az állami anyakönyvezető előtt.
A pár, már mint férj és feleség érkezik a templomba s kérik házasságukra a Szentháromság Isten áldását. Majd az igehirdetés meghallgatása után, a lelkipásztor felszólítására megfogják egymás jobb kezét s mások által is jól hallható szóval elmondják a házassági eskü szövegét.
Ezután a lelkipásztor imádságával hálát adnak Isten, eddigi gondviselő szeretetéért (református egyházukért, a családi otthonért, egymás megtalálásáért).
Milyen iratok szükségesek a református házasságmegáldó istentisztelthez?
- Érvényes személyi igazolvány
- Elváltak esetében a válást hivatalosan igazoló okirat vagy hatósági bejegyzés a személyi igazolványba
- A területileg illetékes református lelkipásztor hivatalos elbocsátó-levele.
Jelentkezni kell annak az egyházközségnek a lelkészi hivatalában, amelynek a templomában kívánják a házasulandók házasságuk megáldását. A legtöbb lelkészi hivatalban délután is vannak fogadó vagy ún. hivatalos órák. De lehet jelentkezni a vasárnapi Isten tisztelet után is.
Illik legalább egy hónappal az esküvő előtt bejelentkezni!
A házasságot megáldó templomi istentisztelet megkezdése előtt a násznagyoknak be kell mutatniuk a házasság megkötést igazoló anyakönyvi kivonatot, melyet a polgári esketés alkalmával kaptak a hivatalban |
EVANGÉLIKUS ESKÜVŐ
Az evangélikus esküvő nem sokkal különbőzik a katolikustól.
Esküvői harangok, ünnepélyes bevonulás a templomban, orgonaszó, ima, szentige, prédikáció, hűségfogadalom, gyűrűhúzás áldása, jó kívánságok körülbelül ezek a főelemek a nagy keresztény egyházaknál, ami meglehetősen hasonlók az evangélikuséhoz.
A templomba kizárólag azért megy az ifjú pár, hogy Isten áldását kérje (a már megkötött) házasságra, és nem azért, hogy a már megkötött házasság egyházilag is törvényesítést nyerjen.
A házasság számukra is, mint a katolikusnál felbonthatatlan.
Az evangélikus lelkész kivételes esetekben megteheti, hogy elváltakat egy új tartós kapcsolathoz segítse hozzá egyházi esketéssel. Ennek eldöntésében kizárólag a lelkipásztor illetékes.
Ami minden szükséges az evangélikus szertartáshoz:
Először is időpont egyeztetés. Majd ezután a lelkipásztorral vagy lelkipásztornővel megbeszélni az esküvőt, házassági „Oktatás”.
Milyen iratokra van szükség?
- Keresztlevél
- Az anyakönyvezető előtt kötött házasságot igazoló okirat
- Érvényes személyi igazolvány
Ha ön nem lakóhelye szerinti templomban kívánja az esküvőt megtartani, meghatalmazásra van szükség az Ön lakóhelye szerinti lelkészi hivataltól. Ezt rendszerint minden további nélkül kiadják és megküldik egyenesen abba a lelkészi hivatalba, ahol az esketés történik. |
|
|